5 dolog, ami meglepett a művkaron
Gimi után az egyetem nagy lépés és ha nem művészi úton mész tovább, már akkor is sok új és meglepő dolgot tapasztalhatsz a kampuszon, amire nem számítottál. Hát ha még művészetire mész! Aki a rajzolást, festést már középsuliban elkezdte szakszerűen tanulni, azoknak a művkar tényleg csak tovább képzés lesz, de nekem, aki sima gimibe járt, meglepő volt a művészeti egyetem néhány része. A sok átlagos tini között megszoktam, hogy a művészet olyan lelki luxus, amivel kevesen foglalkoznak, de leginkább senki. Ráadásul a rajztanárunk sem volt a toppon, ha fegyelmezésről volt szó, szakkörre pedig talán csak egyszer-kétszer kíséreltem meg járni, azonban valami mindig közbejött. Lássuk hát, mik voltak különösek az első hetekben a művkaron!
1. A rajzodnak nincs magánélete
Ha te vagy az egyetlen rajzügyileg tehetséges ember az osztályodban, akkor eleinte rengeteg figyelmet kapsz. A többiek köréd sereglenek, elhangzik jó pár ó meg á. Azonban az évek alatt rádunhatnak, főleg ha te elutasító vagy velük szemben. Egyébként pedig egyikük sem jelent kihívást, senki sem tud versenybe szállni a tehetségeddel, senki sem kritizál, hiszen senki sem ért hozzá.
Azonban én már a felvételin megtapasztalhattam, hogy a rajzok berakása a közösbe és együttes megbámulása itt teljesen szokványos. Hetekig nem tudtam túllépni azon, ahogy minden rajzórán szünetekben a csoporttársaim körbejárnak és hosszasan bámulják mindenki rajzát. Kínosan éreztem magam az ítélkező szemeik alatt. Főleg így, hogy többen már szakközépben tanultak rajzolni és sokkal előbb tartottak nálam.
De van ennek jó oldala is, amit most már látok. Illetve csak a jó oldalát látom. Senki sem akar rosszat a másiknak és elismerik a tehetséged, a stílusod, sosem fogják úgy beállítani a munkádat, mint rossz és elrontott alkotást. Nem ócsárolják, hanem megdicsérnek és ha megkéred őket, építő kritikát mondanak. Ugyanaz igaz itt a rajzolásra, mint az írásra is, egy külső szemlélő többet lát és a segítségedre lehet, ha hagyod.
2. Király a zoknid
A fent említett mondat egy valós bók, amit nem csak én, de mások is megkaptak már a művkaron. Persze ez már nem csak a zoknikról szól, hanem a tényről, hogy úgy fejezed ki magad az öltözködéseden keresztül, ahogy szeretnéd, mert rosszallást nem fogsz kapni, maximum néhány bókot. Gimiben sem nagyon érdekelt már, hogy mit szólnak a ruhatáramhoz, de az tény, hogy a művészetis ismerőseim közül többen tapasztaltuk a hétköznapi emberek lesújtó pillantásait, akár régen gimiben, akár az utcán. Ezek után jó egy olyan épületbe, közösségbe besétálni, ahol mindenki imád turkálóból öltözni, vagy utánarohanni a vintage vagy éppen magyar dizájner cuccoknak. Lehet akármilyen a stílusod, itt értékelni fogják.
3. Mocskos egy szakma
Ha sokat rajzolsz grafitceruzával, akkor már találkozhattál azzal a jelenséggel, amikor az egész kezed úszik a fénylő szürkeségben alkotás után. Talán, ha a számítógépes grafikát nem vesszük, az összes technika mocsokkal jár. Akár szénnel rajzolok, akár festek, még az arcom és a könyököm is olyan lesz. Mindig későn jövök rá, hogy nem a tiszta farmerom kellett volna felvenni rajzórára. Hogy a grafikai technikákról ne is beszéljek. Mind a linómetszés, hidegtű, rézkarc, mind a szitanyomás olyan, ahol fülig festékes leszel és csak az ultradermmel tudod leszedni magadról a koszt.
4. Közvetlenség
Nem tudom, hogy ez máshol is egy dolog, vagy csak itt nálunk vidéken, de minden egyes diák (és sokszor tanár is) már az első naptól kezdve közvetlenül viselkedik velünk. Mióta idejöttünk a gólyatáborba, mindenkinek köszönünk, akkor is, ha nem ismerjük a másikat. És mindenki visszaköszön. A legtöbb esetben, ha elkezdesz valakivel beszélgetni, nem fognak furán nézni rád vagy elküldeni a búsba, hanem nyitottan állnak hozzád. Ha belegondolsz, mindannyian egy dolog miatt és egy dologért vagyunk itt, a művészetért. Nem lényeges, hogy melyik ága fogott meg téged, a lényeg, hogy ez az egy dolog, ha csak nagy vonalakban is, de egy közös pont mindenkiben és ez elég ahhoz, hogy sokkal barátságosabban és nyitottabban álljunk a másikhoz, mint gimiben.
5. A művészet mindenhol ott van
Az én gimimben nem dominált a művészet, habár tény, hogy néhány tanár, főleg a rajztanár igyekezett, hogy megpróbálják feldobni a csupasz, szürke folyosókat. A rajzórákon készült műalkotások gyakran kikerültek a lecsempézett falra. Szinte ugyanaz a feladat volt minden évben minden évfolyamnak, mert valahogy sohasem haladtunk semerre. Absztrakt alakzatok és alapszínek domináltak. Emlékszem volt olyan óra, mikor a tanár megkért minket, hogy vágjunk ki sablonok alapján faleveleket színes papírokból. Aki vállalkozott erre, az kaphatott egy ötöst. Ezek is mind celluxszal kerültek ki. Mégis a kedvenc dekorációm az aula plafonjáról lógó színes pillangók voltak. Igazi óvodai hangulatot kölcsönzött mind ez az én gimimnek.
Ezzel szemben el tudjátok képzelni milyen lehet egy művkar, ahol nem is foglalkoznak a diákok mással, mint alkotással. A folyosókon mindenfelé profin elkészített plakátok hirdetik a programokat, bulikat. Nem csak a diplomamunkákat teszik ki közszemlére dekorációként, de bizonyos órai munkákat is. Megunni pedig egy alkotást sem lehet, mert azon túl, hogy a legtöbb alkotás gyönyörű és izgalmas, van hogy havonta cserélgetik őket. És ami még varázslatosabbá teszi a helyet, hogy az én egyetemem nem egy több száz éves, elegáns épület, hanem egy unalmas, szürke szocreál tömb. Mégis minden folyosón megjelenik a művészet, a legeldugottabb sarokba is be van dobva valami, ami arra utal, hogy ezt a helyet bizony a művészek uralják.
Nincsenek megjegyzések: