Throwback: Amikor felvettek egyetemre

Ez a bejegyzés egy régi élményem eleveníti fel 3 évvel ezelőttről, amikor befejeztem a gimit és felvettek egyetemre. Mivel lusta vagyok, a régi írást másolom be pár kiegészítéssel. Ráadásul így adja igazán vissza, hogy mennyit változott a felfogásom és írási stílusom 3 év alatt.

2016.08.04.

Szóval tudom, hogy nyár van és így augusztus elején sem akar senki sem hallani/olvasni a suliról, nekem mégis sokat kellett foglalkoznom a tanulással nyáron. Mivel idén érettségiztem és igenis terveztem továbbtanulni, egyetemre menni, ezért időm egy részét kénytelen-kelletlen áldoztam a felvire, papírok fénymásolására, feltöltésére. Nem is beszélve arról a nehézségről, hogy jövendőbeli karrieremnek a művészi pályát választottam. Hát szeretek rajzolgatni, festegetni, akkor meg miért is ne? Azért ne, mert 6 osztályos gimnáziumban nem tanítanak meg sem az alapokra sem a művtörire. Így hát ott álltam érettségi után, a felvételi előtt minimál tudással. Talán 3 hónapot ha jártam rajztanárhoz, az pedig elég kevés volt ahhoz, hogy versenyezzek olyanokkal, akik évek óta járnak olyan gimnáziumba, ahol naponta 5 rajzórájuk van. Nos az én rajzos képzésem pedig nem állt másból, hogy az unalmas órákon telepingáltam a margót.

Hiába jelöltem be több egyetemet is, csak kettő felvételijére mentem el. Persze mindegyiknél az államilag támogatottat jelöltem be, mert a művészeti egyetemek irtóra drágák.

Sohasem hittem volna, hogy ezzel a tapasztalatlansággal felvesznek bárhová is. Főleg mivel az első számú célom az MKE (Magyar Képzőművészeti Egyetem) volt, a sokadik (amire még elmentem) pedig a Kaposvári Egyetem.

Az MKE-re azért nem volt túl sok esélyem bekerülni, hiszen ez országunk legnevezetesebb képzőművészeti egyeteme és a legtöbbeket is csak sokadik jelentkezésre veszik fel (a nyílt napon az igazgató elmesélte, hogy ő is hatszor próbálkozott annak idején). Rossz nyelvek szerint pedig a protekció is kritérium. 

A KE pedig lehet, hogy nem rendelkezik olyan szép főépülettel és olyan nagy hírnévvel, mint az MKE, a felvételit mégis elrontottam. Ezt nem úgy mondom, mert várom a reakciókat, amikben mindenki megnyugtat, hogy "jajj, de biztos nagyon ügyes voltál". Hanem tényleg láttam az elkészült munkáimon a hibákat, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. A kortárs művészeteket érintő ismereteim is elég hiányosak.

Így hát úgy telt a nyaram (eddig), hogy tudtam magamról: esélyem sincs. Hogyha a legprofibb képzésben részesülök, az MKE-re akkor sem vesznek fel, a KE-s felvételit pedig elrontottam, sőt amúgy sem akartam odamenni, hiszen messze van és csúnya az épület és amúgy is rettenetesen beégtem, mikor ott voltam.

MKE-s felvételi

De hogyan égtem be? Ez az izgalmas és vicces rész. Mikor először voltam ott bemutatni a portfólióm, az még úgy ahogy okés volt. Miután végignézegették a szedett-vedett, bepaszpartuzott munkáim, a papíron aláhúzták a Megfelelt szót, amit én egy Tényleg? felkiáltással díjaztam. Na de a második alkalom, amikor arra jártam! A művészeti felvételik második szakaszában általában helyben kell alkotni, akár több feladatot is teljesíteni. Itt először egy teljes alakos rajzot kellett modellről, második körben pedig bármilyen színes technikával dolgozni, szintén látvány után. Az első rajzot még úgy, ahogy sikerült elkészítenem. Láttam, hogy az elhelyezése a papíron egy vicc és hogy az elméretezését is amatőrhöz méltóan rontottam el. A feketeleves csak a festésnél jött. Az utóbbi hónapokban a rajztanárommal csak akrillal dolgoztunk, így leginkább annak a kezelése volt benne a kezemben. Azonban arra nem gondoltam, hogy kifogyott a fehér festékem. Anélkül pedig elég nehéz bármit is csinálni. A szerencsém csak az volt, hogy elővigyázatosságból az egész tárházam elpakoltam, így végül a másik kedvencemhez, a vízfestékhez folyamodtam. Habár az idegességtől azt se tudtam mit csináljak, ráadásul akárhova néztem, mindenhol Munkácsy leszármazottjai ültek és az én ügyességemmel úgy éreztem eltörpülök minden mellett. Összetörtem. Csak telepacsmagoltam a lapot, a hátralévő egy órában pedig magam elé bámultam. Tagadhatatlanul hisztikriszti voltam, amikor a tanár megkért mindenkit, hogy középre, sorban tegyük ki a munkáinkat. Mivel nem jártam soha semmilyen hasonló közegben, még nem tudtam, hogy ez a normális eljárás minden rajzóra végén. Valahova egy félreeső sarokba tettem a munkám, annyira szégyelltem. Keresték a gazdáját, valaki megemlítette, hogy lehet csak egy félkész első próbálkozás. Durcásan jelentettem be, hogy az enyém, majd mivel muszáj volt, áttettem a megfelelő helyre. Majd elmentem sírni a környékre. 

Szépen elterveztem a következő évem. Végiggondoltam, hogy mire fogom szánni ezt az évet, jogsi, nyelvvizsga, valami OKJ. És jól megleszek így, hiszen nem kell ahhoz papír, hogy elérjünk valamit, ráadásul az ember még 50 évesen is kitalálhat magának valami új életcélt. Nem volt itt semmi gond.

Még néhány régi osztálytársnőmmel is összeültem a pontkihirdetés napján, együtt ittunk (ők koktéloztak, én teáztam) és vártuk az sms-eket. A négy (+1) fős társaságból ketten kaptak sms-t. Én nem is számítottam semmire.

Aztán ma elmentem egy barátnőmmel és párommal teázni, beszélgetni, kipanaszkodni a 19 évesek nehéz életét, amikor is felnéztem facebookra egy gyanútlan pillanatomban. Hát furcsálltam is a dolgot, mivel egy ismeretlen srác írt rám. Szép hosszú szöveget fogalmazott meg, miszerint fel szeretne venni egy csoportba, amibe a KE-s gólyákat gyűjti. Hát ott helyben kaptam az instant szívleállást, a gyomrom görcsbe rándult és szerintem a lelkem is spontán utazást tett a fejem fölött hirtelenjében.Visszakérdeztem a kedves HÖK elnöknek, hogy Ezek szerint felvettek? 

Igen.

Nem is tudom, hogy kell-e részletezzem mekkora letargiában ültem ott vagy fél óráig, közben barátnőm alig bírt nyugtatni, a párom pedig szintén letaglózódott teljesen.

Én amúgy is eléggé introvertált vagyok, nehezen barátkozom és elég sok belső parám van. Nem szeretem se az alkoholt, se a cigit, se a drogokat, illetve semmilyen zenés-táncos összejövetel nem vonz. Nem szeretem megosztani másokkal a személyes terem, rettentő önző is vagyok. És tapasztalatlan.

Nem tudom mi lesz velem a kollégiumban, már ha bekerülök egyáltalán (állítólag sokan leszünk idén). Egyik szemem sír, másik nevet, hiszen nem tudok nem büszke lenni arra, hogy... hát végül is egyetemista vagyok! De messzire kell mennem ismeretlenek közé, ismeretlen helyre.

Rettegek. De megoldom!

Végül itt a konklúzió:

• Ha művészeti pályára készülsz, mindenképpen kezdj el időben foglalkozni a követelményekkel! Nézz körül a kortárs művészek körében és vedd át az alapokat! Lehetőleg még minimum egy évvel a felvételik előtt.
• Egyetemre jelentkezni nem olyan egyszerű, nem is a dilemmák miatt, hanem a Felvi butuska és bonyolult rendszere miatt. Ha tudod, érzed valamiről, hogy nem akarod, akkor ne is jelöld be azzal a felkiáltással, hogy "Áhh, úgysem lesz ebből semmi!"
• Ne rúgd fel az egész életed, ne legyél radikális! Ülj le szépen, igyál egy bögre teát és gondold végig a dolgokat! Egy gondolat, történés lehet, hogy elsőre borzalmasnak tűnik, de szépen hozzá tudod magad szoktatni. A végére már nem is lesz olyan rémes. 
• Hiába történnek veled új dolgok, jutsz el messzire, a régi barátok és a szüleid attól még megmaradnak. Támaszkodhatsz rájuk is.